Karnyújtásnyi közelségben vagyunk.
Fejlesztés alatt
NYUGDÍJPANORÁMA tények, adatok, kilátások... ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ Több mint 27 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő takarékoskodás egyre inkább a fókuszba kerül szinte mindegyik korosztályban. A nyugdíjra való felkészülés a különböző korosztályok tagjainak azért fontos, mert nehéz megjósolni, hogy miként alakulnak évtizedes távlatban a demográfiai és gazdasági folyamatok. Az érintettek pedig takarékoskodással saját maguk számára biztosíthatják az állami nyugdíj mellé az extra jövedelmet, például az államilag támogatott - azaz évi 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adóvisszatérítéssel - igénybe vehető nyugdíjbiztosításokkal. A fiatal, húszas, harmincas korosztály tagjai abból a szempontból kedvezőbb helyzetben vannak az idősebbeknél, hogy a hosszabb takarékoskodási idő miatt akár kisebb havi összeggel komolyabb megtakarítást halmozhatnak fel a nyugdíjba vonulásukig.Minél előbb érdemes elkezdeni a takarékoskodást, akár egészen kicsi összeggel is. Egy 25 éves, átlagfizetéssel (nettó 227 ezer forint ) rendelkező nő a nyugdíjba vonulásáig 27,4 millió forintot halmozhat fel, ha a jövedelmének valamivel kevesebb, mint 10 százalékát, azaz havi 25 ezer forintot - tesz félre nyugdíjbiztosításban. Így tartani tudja a mostani anyagi színvonalat idős korában is. Egy 35 éves férfinek a mostani kilátások szerint 26,2 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy nyugdíjas korában a jelenlegi nettó fizetésének megfelelő elkölthető bevétele legyen. Ehhez a fizetésének 13 százalékát kell nyugdíjbiztosításban megtakarítania. Az Otthon Centrum Pénzügyek oldalán elérhető nyugdíjkalkulátor segítségével Ön is kiszámolhatja, hogy mennyit szükséges félretennie a gondtalan nyugdíjas évekért. ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖➖ ➖ https://ocpenzugyek.hu/privat-nyugdij/ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖➖ ➖ Önnek milyenek a nyugdíjkilátásai❓ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ➖➖ ➖ ✅ Szakértő kollégáink szívesen segítenek meghatározni az Ön legfőbb számait. ✅ Kérjen egy díj és kötelezettségmentes online konzultációt és 15 perc alatt láttatjuk önnel, hogy mikorra és mekkora nyugdíjtőkét kell felhalmoznia. ✅ Segíthetünk? ✅ Megtakarítani jó érzés! 📧 hello@ocpenzugyek.hu 📲 +36707099988 Tekintse meg tematikus oldalunkat és számoljunk ki magának egy biztonságos nyugdíjstratégiát: https://ocpenzugyek.hu/privat-nyugdij/ #ongondoskodas #megtakaritanijoerzes #ocp #ocp2020 #nyugdijpanorama ... See more
Vannak szakmák, amik alól teljesen kirántotta a talajt a mostani járvány okozta gazdasági környezet. Nézze meg, miként változtatta meg - Kemény Zsófi, Kiss Gergely, Krausz Gábor, Pelsőczy Réka és Sena – pénzügyi tudatosságát az elmúlt néhány hónap. Önnek miben segíthetünk? NYUGDÍJPANORÁMA: Ha 40 év felett jár és szeretné bebiztosítani időskori életszínvonalát, akkor jelezze nekünk és szakértő kollégáink megmutatják a lehetőségeket. Akár személyesen, akár online. Ahogy Önnek kényelmesebb. ✅ Segíthetünk? ✅ Biztonságban lenni jó érzés! Karnyújtásnyi közelségben vagyunk. Minden...egyes... nap! 📧 hello@ocpenzugyek.hu 📲 +36707099988 🔜 https://ocpenzugyek.hu/konzultacio/ #nyugdij #nyugdijbiztositas #nyugdijpanorama #ocp #ocpenzugyek #ocp2020 Link: https://youtu.be/kdcIL7cuYVo ... See more
Védje ki, ami nem kívánatos! Derült égből villámcsapásként jött a járvány, és megmutatta nekünk, hogy váratlan eseményekre igen is előre kell készülnünk az életünkben. És hogy mivel tudunk a leghatékonyabban felkészülni rájuk? Korszerű, gazdaságos biztosításokkal. A járványhelyzet igencsak megbolygatta nagyon sok magyar család életét az elmúlt hónapokban, s bár úgy tűnik a neheze még előttünk áll egészségügyi szempontból, a gazdasági következményeket és hatásukat saját életünkre még nem tudjuk felmérni. Mit gondol, mi várhat Önre a következő hónapokban? 1. Többet kell majd dolgoznia? Akkor szüksége lesz egy igazán jó lakásbiztosításra, hogy az őrizetlenül hagyott otthona valódi biztonságban legyen egy tűz, betörés, villámkár, beázás stb. esetére, míg Ön dolgozik. 2. Többet lesz majd úton, hogy megkeresse az elmúlt hónapok kiesett jövedelmét? Ez esetben fontos kérdés, hogy van-e egy jó kockázati életbiztosítása. Önnel bármi is történik a családja ne kerüljön nehéz, vagy akár kilátástalan helyzetbe anyagilag is... 3. Elveszítheti a következő hónapokban a munkahelyét? Kell egy jó jövedelemkiesési biztosítás, hogy akkor is biztonsággal el tudja tartani a családját, míg új állást talál. De ha hiteleket is törleszt, akkor egy törlesztési biztosítás is nagy megnyugvást hozhat a következő időszak bizonytalanságában. 4. Otthon kell megint maradnia a járvány második hulláma miatt? Előtte szükséges egy jó balesetbiztosításról gondoskodnia. Hiszen a leggyakoribb balesetek ház körüli munkák során történnek velünk: ilyenek a leforrázások, az égési sérülések, és minden, ami az udvaron, a kertben történik, barkácsolás, kertészkedés közben... 5. Megbetegszik Ön vagy valamelyik családtagja? Ha nem akarja a gyors és szakszerű ellátásukat a ‘takaréklángra állított’ magyar egészségügyre bízni, akkor jó, ha mielőbb gondoskodik az egész család számára egy kedvező egészségbiztosításról. A legjobb biztosítás az, ami megnyugvást hoz számunkra de mégsem kell soha használni. Fontos azonban, hogy minden eshetőségre felkészüljünk, ezt viszont akkor tehetjük meg, ha kedvező árú és jó védelemmel ellátott termékek közül választunk. Mi meg tudjuk könnyíteni Önnek ezt a választást. Felkészült szakembereink segítenek felkutatni a legoptimálisabb megoldásokat. Forduljon hozzánk bizalommal! Kérjen egy ingyenes konzultációt tőlünk és engedje meg, hogy felmérjük jelenlegi igényeit, prioritásait és versenyhelyzetet teremtsünk a pénzügyi szolgáltatók között, az ÖN javára! ✅ Segíthetünk? ✅ Biztonságban élni jó érzés! Karnyújtásnyi közelségben vagyunk. Minden...egyes... nap! 📧 hello@ocpenzugyek.hu 📲 +36707099988 🔜 https://ocpenzugyek.hu/konzultacio/ #biztositas #megtakaritanijoerzes #nebizzaaveletlenre #biztonsagbanelni #eletbiztositas #egeszsegbiztositas #balesetbiztositas #lakasabiztositas ... See more
BABVÁRÓ HITEL 1X1 =============== A Babaváró támogatás három részből tevődik össze: 1. Maximum 10 millió Ft kamatmentes, szabad felhasználású hitel (állami kamattámogatással) 2. A hitel törlesztésének átmeneti szüneteltetése az első és a második gyermek megszületését követően 3. A hitelből történő elengedés (gyermekvállalási támogatás) JÓ TUDNI! 👉 Határidők: A Babaváró támogatás 2019.07.01-től igényelhető az arra szerződött pénzintézeteknél, a szerződést pedig legkésőbb 2022.12.31-ig meg kell kötni. 👉 Család állapot és gyermekek: A támogatást kizárólag házasok igényelhetik. Amennyiben bármelyik félnek van már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságának kell lennie. 👉 Életkor: Kizárólag a feleség életkora számít, akinek az igényléskor 18 évesnél idősebbnek kell lennie, de nem töltheti be a 41. életévét. 👉 Lakcím: Mindkét félnek magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie. OEP és NAV: Legalább az egyik félnek 3 éves folyamatos társadalombiztosítási (TB) jogviszonyt kell tudni igazolni. Ebbe a közfoglalkoztatotti jogviszony maximum 1 évvel számítható be, magyar állampolgár pedig külföldi jogviszonyt is igazolhat. Fontos, hogy a 3 éves TB jogviszonyból a Babaváró igénylést megelőző 180 napnak mindenképpen magyar TB jogviszonyból kell származnia! Ezen kívül egyik félnek sem lehet NAV köztartozása. 👉 Hitelképesség: A támogatást csak akkor kaphatod meg, ha a bank hitelképesnek minősít. Ez azt jelenti, hogy rendelkezni kell megfelelő jövedelemmel, valamint egyik fél sem szerepelhet elmaradás miatt az adóslistán (KHR – Központi Hitelinformációs Rendszer, régen BAR lista). További információkat itt talál: https://ocpenzugyek.hu/csaladtamogatas/ ✅ Segíthetünk? ✅ Biztonságban lenni jó érzés! Karnyújtásnyi közelségben vagyunk. Minden...egyes... nap! 📧 hello@ocpenzugyek.hu 📲 +36 70 70 999 88 🔜https://ocpenzugyek.hu/konzultacio-3/ #hitel #babaváró #babaváróhitel #csok #ocp #ocp2020 #ocpenzugyek ... See more